A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leiner Laura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leiner Laura. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 14.

Ég veled tizenkettő bé!

Füleld le, miről szól

„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura

2012. augusztus 29.

"Tizenkettő bé, az agyamra mentek!": A szent Johanna Gimi 7. - Útvesztő



Fülszöveg

Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel (szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás).

2012. július 14.

Hírek a Szent Johanna Gimiből


Javában tombol a nyári szünet, Cortez elrepült Amerikába, mi pedig Renivel együtt irtózatosan, nagyon-nagyon hiányoljuk őt. Meg persze a többieket is: vajon Zsolti és Kinga hogy bírják együtt a nyarat? Összevesztek már ebben a nagy hőségben? Aztán ott van még Dave, Macu, akik bizonyára egész nyáron a legújabb Apple termékek után nyomoznak a neten, Andris és Robi végtelen játékmaratonokat rendezhetnek, reméljük, nem kerülnek kórházba végkimerültség miatt. Aztán Virágról és Ricsiről se feledkezzünk meg, és ott van még Jaques és Gábor is.

2012. március 13.

Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 6. - Ketten


Fülszöveg:

December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein, gátlásain kívül?

2012. február 29.

Mindent vagy semmit - Szent Johanna Gimi 5: Remény


Fülszöveg


Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek... A 11/b-ben továbbra is "zajlik az élet", miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon...

2012. február 28.

Leiner Laura - A Szent Johanna Gimi 4.: Barátok


Fülszöveg



Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy konfliktus után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is: mostantól vidám cuccokban jár, és még a szemüvegét is hajlandó hordani.

2012. február 26.

A Szent Johanna Gimi 2-3.


A szent Johanna Gimi 2. – Együtt



Fülszöveg



Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztálykirándulás és még sok minden más... Az osztályközösség eközben egyre jobban összekovácsolódik. Reni érdeklődése Cortez iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű...

2012. február 18.

Ifjúsági regény nem csak ifjaknak - Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - Kezdet


 Fülszöveg



Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából!

Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!!  Tuti, hogy függővé válsz!

Egy sorozat a való életről

Egy sorozat, amely itt és most játszódik

Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna

Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások

A történet rólad is szól!