A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cor Leonis Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cor Leonis Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 29.

Így jártam néhány novellával - Junot Díaz: Így veszíted el

Így szól röviden

Junot Diaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.

2013. február 18.

Hírverő #2


Teringettét, de régen írtam már ide egybefüggő és normális bejegyzést. Kérem alássan ez tarthatatlan, úgyhogy tüstént kanyarítok ide egy kis információáradatot. 
Először is, szeretném megköszönni minden kedves olvasómnak, barátomnak, ismerősömnek és ismeretlenemnek, hogy szavazott rám a Nők Lapja Café bloggerina versenyén.

2012. december 16.

Mammama és Pappapa öröksége - Eric Kraft: Herb és Lorna




Füleld le, miről szól

"Az amerikai fikció egyik alulértékelt gyöngyszeme: szokatlanul gyengéd és összetett románc, bámulatosan humoros bravúrokkal, ráadásul fenemód szexi egy könyv." (Nashville Scene)

2012. december 11.

Hírverő



Nos, mivel még az igen csak kiváló Herb és Lorna végét nyűvöm, most nem könyvismertetővel kedveskednék nektek (bár fű alatt megjegyezném, hogy rengeteg könyv várakozik és zizeg a polcomon. Nem sokára jövök Kendare Blake második kötetével a Rémálmok lányával).

2012. december 6.

Nicsak ki beszél? - Dr. Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar



Fülszöveg

Csermely Gyula egy szülész apa szemszögéből mondja el, hogyan fogant meg, milyen életet élt az anyja méhében, és hogyan jött világra apai/szülészi asszisztenciával kisfia, Móric. A józanul szakmai, ugyanakkor lágyan lírai történet, mely egyszerre mutatja meg, hogy mit gondol az orvos és mit érez a páciens, pofonegyszerűen magyarázza el az orvostudományban járatlan olvasónak a modern medicina hajmeresztően bonyolult eljárásait, és közben lazán mesél a gyereket váró család zűrös életéről.

2012. november 8.

Aki másnak vermet ás.. - Nevada Barr: Ördögkatlan



Fülszöveg

Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét.

2012. szeptember 4.

Maria Murnane - Papíron Príma



Fülszöveg

Waverly Bryson a húszas évei végén járó sikeres fiatal nő, akinek majdnem mindene megvan: álomállás a sportpíár területén, két igazi barátnő, és egy bár, ahol mindenki ismeri. Ami hiányzik viszont: egy jegygyűrű. Miután azonban faképnél hagyják az oltáránál, már nem is hiányzik neki annyira.